Roma Csillagok Hagyományőrző Cigány Tánccsoport, szatmári és maros-menti cigány táncokat mutatnak be elsősorban.
Az országban és Európa több városában is felléptek már. 2010-ben többek közt a Színes Gyöngyök Egyesület Színes Kavalkád POSZT Off programjában láthatta őket a pécsi közönség.
Közös produkcióban állították színpadra az Átok és szerelem cigány balladát az Üres Tér Társulattal.
Az Ördög Katlan fesztiválon a Parno Graszt együttessel közösen léptek fel. Valamint 2011. éveben az Amerikai Nagykövetség meghívásában részt vettek a szigetfesztiválon és ott is bemutatthatták a produkciójukat.
A csapat több tagja évek óta mutatja be és oktatja is Pécsett és a megyében az itt látható mozdulatokat.
Vezetőjük: Nagy Béla